Itt élt, alkotta halhatatlan művét »Az ember Tragédiáját« s hunyt el
M a d á c h I m r e
x 1823 jan. 21 † 1864 okt. 5
»Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál.«
Esetleg lehetne ez az idézet:
»Az eszme él s a láng mely fellobog
Világot késő századokra vet.«
vagy:
»Fergeteg ha jő robogva
Gondolom, hogy népem ébred,
Számadást tart és haragján
Múltja vész – jövője éled.«
Mind a három idézet kifejezi Madách szellemét, az utolsó politikailag is aktuális… Mivel szeretnék részt venni a sztregovai ünnepségeken, nagyon kérem Professzor urat, küldessen számomra egy hivatalos meghívót, hogy pár napra szabadságot kaphassak. Úgy beszéltük meg a Madách dédunokával (aki barátnőm), hogy együtt veszünk részt az ünnepélyen. … (Nagyanyja Madách Jolán volt, a költő lánya) Azonkívül én is szeretnék pár szót mondani Fráter Erzsike nevében is, s pár szál virágot (vagy füvet) az ő, nagyváradi sírjáról férje sírjára helyezni. E célból már írtam iskolatársamnak Váradra, h. a váradi temetőben keresse fel »Lidércke« sírját s egy borítékban küldjön pár szál, onnan leszakított virágot vagy fűszálat...
Liptószentmiklós, szeptember 12.”
Márványt senki sem tudott szerezni. Apám – írja Balassa Zoltán – a zólyomi várban két márványtáblát őrzött, melyen az első világháborúban elesett losonci katonák névsora szerepelt. Ebből levágtak egy megfelelő darabot, s így elkészülhetett az emléktábla, de nem Lackóné Kiss Ibolya szövegével. A szlovák nyelvű emléktábla feliratának fordítása a következő:
Ebben a kastélyban írta 1859 és 1861 között
MADÁCH IMRE
halhatatlan művét,
Az ember tragédiáját
A költő halála 100. évfordulója
alkalmából. 1964
Magyar nyelvű emléktábla, Madách születése és halála dátumával csak 1995. október 10-én került a kastély falára a Csemadok és a Palóc Társaság jóvoltából.
Visszatérve az 1964-es történésekhez, „A kiállítás anyagának elrendezésével Hubacsek Zsigmondot bízták meg, mivel kevés idő állt rendelkezésre, a besztercei Dom osvety (Művelődés Háza) munkatársai segédkeztek, nevezetesen Ján Handlovsky csoportvezető és munkatársai. A munkálatokat Karol Zábrady festőművész irányította. A kiállítás költségeit is Balassa Géza biztosította. Munkahelye 60 000 koronát fizetett ki.
Amikor a helybeli lakosok tudomást szereztek a készülő eseményről, apróbb tárgyakat ajánlottak föl, s ezeket megvásárolták tőlük a kiállítás részére.
A munkálatok közepette, 1964 júliusában járt Sztregován a napjainkban kiváló színészként ismert Dráfi Mátyás, és az Új Ifjúság című hetilapban beszámolt arról, hogy „Készül a Madách Múzeum“. Elbeszélgetett Michal Mázorral, a helyi iskolaigazgatóval, aki azt állította, hogy neki jutott eszébe, hogy a Madách-kastélyt rendbe hozassa, és ennek érdekében „végigjárta a hivatalokat a HNB-től kezdve a Szlovák Nemzeti Tanácsig“. A riporter kérdésére, hogy elkészül-e a kastély az évfordulóra „Aj keby kamene padali z neba!“ (Még ha kőeső hullana az égből, akkor is!) - felelte mosolyogva és határozottan Michal Mázor.
1964. augusztus 22-én az Új Szóban a korábbi kritikus hangú cikkére utalva Elintézett ügy – Rövidesen megnyílik a Madách Múzeum – címmel írt ezúttal elismerő, sőt lelkes hangú beszámolót Balázs Béla: „A Madách Kastély és Madách Múzeum érdekében az illetékesek sokkal többet tettek, mint reméltük, és mint amire a szervezők gondolni mertek. Az ügy országos és szívüggyé vált... A múzeum megteremtése érdekében megnyilvánuló összefogás, valamint erkölcsi és anyagi támogatás olyan nagyméretű, önzetlen és példamutató, hogy erről csak az elragadtatás hangján szólhatunk. Ami most Alsósztregován történik, az a hagyománytiszteletnek, a népeink közötti barátságnak és a magyar-szlovák kulturális kapcsolatok ápolásának a legbeszédesebb bizonyítéka. Kissé emlékműve is ez annak, hogy mi mindent lehet elérni jóakarattal, jó szándékkal és összefogással.“
A cikkíró összefoglalta az eddig történteket, és felvázolta a következő napok, hetek terveit, tennivalóit. Kiemelte az SZNT „legmesszebbmenő“ támogatását, jelesül azt, hogy javaslatára a KNB 300 000 Kčs-t adott a sztregovai munkálatokra. Elismeréssel illette a balassagyarmati múzeum hathatós segítségét, és persze „a losonci irodalmárok, Csemadok-tagok, tanítók és mások“ fáradozását.
1964. szeptember 19-én a losonci JNB iskolaügyi és kulturális szakosztálya megtárgyalta, majd elfogadta a Milan Králik bizottsági elnök által előterjesztett határozati javaslatot, melyben tudomásul vették az eddig elvégzett munkát és véglegesítették az októberi ünnepségsorozat műsorát:
„A JNB tanácsa tudomásul veszi a Madách Imre halála 100. évfordulója emlékünnepségéről szóló jelentést, azt és a javasolt intézkedéseket jóváhagyja, valamint feladatul adja
1. a JNB tervezési szakosztályának, hogy biztosítson 50 000 Kčs-t az alsósztregovai Madách-kastély felújításának befejezésére, azonkívül 50 000 Kčs-t a kastélyhoz vezető út portalanításához. Határidő: azonnal, felelős Michál elvt.
2. Meghatározza az emlékünnepségek küldöttségeinek összetételét, ahogy az a jelentésben szerepel.
3. a JNB tervezési szakosztályának, hogy kérvényezzen a Közép-szlovákiai KNB-től 150 000 Kčs-t az 1965-ös évre, valamint egy dolgozó jóváhagyását a Magyar-Szlovák Forradalmi Hagyományok Múzeuma létesítéséhez. Határidő: 1965. okt. 15. Felelős Michál elvt. oszt. vezető.
Jóváhagyja
Egy szlovákiai hatáskörú Magyar-Szlovák Forradalmi Hagyományok Múzeuma Alsósztregován való létesítésének távlati tervét.“
A jelentés, melyből a határozatok adódtak, összefoglalja az emlékünnepség előzményeit – ezen belül a maga módján értékeli Madách Imre jelentőségét, majd részletezi a kétnapos ünnepség műsorát:
„Október 5-én lesz 100 éve annak, hogy Alsósztregován meghalt Madách Imre, világhírű író, aki ott született, alkotott, és megírta legjelentősebb művét, Az ember tragédiáját, mely világszerte hírnevet szerzett neki.
A Madách család kastélya Alsósztregován, ahol született, élete egy részét élte és meghalt, az utóbbi években elhanyagolt állapotban volt.
Madách jelentősége valóban nagy, és halála centenáriumán a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársaság kulturális egyezménye értelmében a Szlovák Irók Szövetsége és a Csemadok megállapodását követően, megfelelő rendezvényekre kerül sor, jelesül: Madách-emlékszobák létesítése és emlékünnepség halála 100. évfordulója alkalmából.
A Madách-kastély javítására a KNB 200 000 Kčs-t bocsátott rendelkezésre. A losonci JNB biztosította a kastély felújítási munkálatait a Losonci Járási Építkezési Vállalat kékkői részlege közreműködésével. A terület bekerítését a HNB intézi, a park rendezését pedig a sztregovai alapiskola vállalta.
A JNB iskolaügyi és kulturális bizottsága megszervezte az emlékszobákba való tárgyak összegyűjtését, a Madách család berendezési tárgyai egy részének kijavítását, valamint a kastély kiállítási helyiségeinek berendezését.
Az emlékszoba forgatókönyvét Balassa Géza elvt., az Állami Műemlékvédelem Kerületi Központjának munkatársa készítette el, és a JNB Járási iskolaügyi és kulturális bizottsága valósítja meg (Hubaček elvtárs).
Az emlékünnepélyre a következő műsort javasoljuk:
1964. október. 3. (szombat) – Losonc – 19.00
Poµana Opatová (textilüzem) szakszervezete üzemi klubja.
Ünnepi est Madách Imre emlékére. Megnyitja a Losonci JNB iskolaügyi és kulturális bizottságának elnöke. Ünnepi beszédet mond a Szlovák Írók Szövetsége küldöttségének vezetője. Köszöntőt mond a Magyar Írószövetség küldöttségének vezetője. A műsor további részét a Losonci Járási Népművelési Otthon szervezi, ebben fellépnek a besztercebányai DJGT Színház tagjai és a Kerületi Szimfonikus Zenekar kvintettje, valamint a komáromi Magyar Területi Színház. A műsor időtartama 90 perc. Erről a műsorról utóbb Balázs Béla tudósított a pozsonyi Népművelés című lap 1964. évi 12. számában: „Azt vártuk, hogy rendkívül szép és emlékezetes műsorban lesz részünk, hogy a világirodalom óriása előtt hazai művészetünk élgárdája rója le tiszteletét, hogy a múzeum megteremtésével a szlovák-magyar barátságnak állítunk emlékművet... A műsor azonban, sajnos, nem volt olyan, mint vártuk. Keserű pirula volt, de lenyeltük és elfelejtettük.”
1964. október 4., vasárnap, Alsósztregován
11.00 – Felvonulás Madách Imre emlékművéhez (szervezetek képviselői)
Az emlékmű megkoszorúzása,
Jozef Baláľ elvt. a besztercebányai KNB Iskolaügyi és kulturális bizottsága elnökének beszéde,
A szlovák és a magyar írószövetségek képviselőinek köszöntői.
12.00 – Madách Imre emlékszobáinak ünnepélyes megnyitása J. Baláľ elvt. KNB Isk. és kult. bizottsága elnöke.
Az emlékszobák megtekintése.
14.00 – Kultúrműsor, melyben fellép a besztercebányai „Urpín“ együttes.
Az emlékünnepélybe bekapcsolódnak: a Csehszlovák televízió, rádió, film és a kulturális folyóiratok.
A Pokrok nevű járási hetilap október 2-án számolt be az alsósztregovai felújítási munkák befejezéséről és a megnyitandó múzeumról, melyben „főleg azokat a műveket állítják ki, melyek Madách szlovákiai tartózkodása idején születtek“. A tudósító szerint a Madách-múzeumot „budapesti múzeumok kiállítási tárgyai is gazdagítani fogják“ és azt „hazánk 1945. május 9-i felszabadítása 20. évfordulója tiszteletére fogják megnyitni“ (...) A lap címoldalán, a Madách-síremlék képe alatt megjelentették a JNB-határozathoz kapcsolódó, jelentésben szereplő – fent idézett – Madách-méltatást.
Ugyancsak október 2-án jelent meg az Új Szóban egy képes tudósítás „Alsósztregova felkészült. Vasárnap nyitják meg a a Madách-múzeumot“ címmel, a témával folyamatosan foglalkozó Balázs Béla tollából: „Az óhaj, a régi terv megvalósult, a Madách-múzeum tető alá került. Az esemény örömet és osztatlan elismerést vált ki mindenkből.“ Korábbi bírálatai után az újságíró most elismerően ír mindenkiről: az SZNT-ről és a Közép-szlovákiai KNB-ről, akik 300 000 koronát adtak erre a célra, a minden segíséget megadó HNB-ről, a munkaórák százait ledolgozó sztregovaiakról és nem utolsósorban a losonci irodalmárokról, akik nemcsak tervezgettek, hanem fáradhatatlan szorgalommal gyűjtötték az anyagot, tárgyaltak az illetékesekkel, szervezték az előkészületeket, tanácsoltak, szakmai segítséget nyújtottak.
„A Madách-múzeum a magyarok és a szlovákok példás összefogásának eredményeképpen született meg. Kifejezi, hogy népeink nemcsak közösen éltek és élnek, hanem a haladó hagyományokat is közösen őrzik és ápolják“ - zárja sorait Balázs Béla.
A nagyszabású rendezvényről a losonci magyar nyelvű járási (két)hetilap, a Haladás október 10-i száma FELEMELŐ MADÁCH ÜNNEPSÉGEK főcímmel, MADÁCH MÚZEUM NYÍLT ALSÓSZTREGOVÁN alcímmel számolt be. „Az ősi Madách kastély újjá varázsolva várta a szép számban érkező bel- és külföldi vendégeket“ – írta a tudósító, aki kihangsúlyozta, hogy a hivatalos beszédekben a „hazai magyarság kulturális képviselői is felszólaltak“, hogy „a Madách Múzeum létesítésével járásunk igen jelentős kultúrális értékekkel gazdagodott... és érdeklődők ezreit fogja vonzani. A múzeum létesítése is azt bizonyítja, hogy egyre inkább elmélyülnek és megerősödnek a magyar-szlovák kultúrális kapcsolatok és a két nép kölcsönösen tiszteli és megbecsüli egymás nagyjait.“
Részletes, szubjektív hangvételű élménybeszámoló jelent meg a Magyar Nemzet 1964. október 6-i számában Ruffy Péter tollából:
„Mindenki ünneplő sötét ruhát viselt. A menet élén virágoskert illatozott: magyar, szlovák, szlovákiai magyar úttörők és gyerekek vitték koszorúikat. Rózsák, dáliák, kardvirágok lebbentek meg a koszorúk ölén, kései szegfűket látok a páfrányok levelei közt a nedves mezei csokrokban, az ősz utolsó virágait. Az első koszorút a magyarországi csesztvei termelőszövetkezet küldte, a másodikat a sárospataki Kossuth Gimnázium tanulói viszik, a harmadikat szlovák úttörők, a negyediket a csehszlovákiai, nagykaposi magyar nyelvű gimnázium hallgatói. Végeláthatatlan sorokban érkeznek a cseh és szlovák írók, a Szlovák Nemzeti Tanács, a szlovákiai Magyar Írók Szövetségének, a CSEMADOKnak, a kerületi Nemzeti Tanácsnak, a magyarországi és a szlovákiai iskoláknak a koszorúi.
A koszorúk mögött ünnepi menet halad. A magyar béketanácsot SZAKASITS Árpád és MIHÁLYFI Ernő, a Magyar Írók Szövetségét DARVAS József és JOBBÁGY Károly képviseli. A Magyar Írók Szövetségének elnöke mellett dr. Milan PISUT pozsonyi egyetemi tanár, a Szlovák Írók Szövetségének az elnöke halad, mögötte SZABÓ Rezső, a CSEMADOK főtitkára és DOBOS László, a magyar nyelvű pozsonyi Irodalmi Szemle főszerkesztője. A menet két oldalán a Magyar Rádió és a szlovák televízió kocsijai. S mindenütt a mozgékony filmriporterek és laptudósítók.
A gyönyörűen helyreállított sztregovai Madách-kastély kerti kapuján át hullámzik be az ünneplő sokaság a régi angol kertbe, s a kert akácai és tölgyei közt, a sóderrel frissen beszórt úton át a síremlékhez, amelynek kőlapjai alatt a Madách-ősök s a költő pihen. A kép tiszta és fényes: a dombot, az akácok közt, embererdő lepi el. A zöld vagy már sárguló természet keretében ezernyi szín villan: a virágok fehér, piros és rózsaszín színe, a tarka női ruhák, a piros úttörő nyakkendők, az ünneplő feketék. A síremlék tetején a férfi géniusz – RIGELE Alajos pozsonyi szobrászművész alkotása – szinte szállani látszik a fényes őszidőben. Az emlékművet lassan beborítják a koszorúk. Fáradtan és törékenyen lép a sír elé egy csodálatos kék szemű, hajlott asszony, a Besztercebányáról érkezett FITZEKNÉ REINHARDT Alice, Madách dédunokája. Vele jött a lánya, s az unokája is, ez az unoka Madáchnak már a szépunokája. A Madách-család három kései hajtása közös koszorút helyez a sírra.
A zólyomi munkásdalárda szlovák és magyar népdalokat ad elő, az érces, zengő hangok körülölelik a sírt, s lassan, elhaladva szállnak el a kis Sztregova-patak völgyének ölén.
A KOSZORÚKKAL körülfont síremlékkel szemben, a völgyben magas emelvény áll, az emelvény mögött hatalmas, kifeszített fehér vászonfüggöny – szlovák és magyar nyelven – a Tragédia utolsó sora: Az »ember: küzdj« posztulátuma ebben a pillanatban, a halovány zöld sztregovai mező felett a népek testvériesülését sürgeti. S a »bízva bízzál« madáchi üzenete e küzdelem sikerét ígéri. A népek testvériségét köszönti Mária LICSKOVA, a szlovákiai Madách-bizottság elnöke, Jozef PRINTZ mérnök, a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője és dr. Milan Pisut pozsonyi egyetemi tanár, a Szlovák Írók Szövetségének az elnöke.
Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, amint beszéde elején mondta, »mély meghatottsággal áll Madách sírjával szemben«, s köszöni a Szlovák Nemzeti Tanácsnak »ezt a gyönyörű ünnepet«.
– Évszázadok félreértései, viszontagságai után derűsebb, szebb napok virradnak ránk; már nemcsak egymás mellett élünk, hanem kezdünk együtt élni.
Mihályfi Ernő először a képviselő Madách szavát idézte, amelyet valamikor szlovák ajkú választóihoz intézett. Majd pedig elmondta, hogy az ötvenes évek elején a Madách-kérdésről vitaülést tartottak a Magyar Tudományos Akadémián, felvetették a kérdést: vajon Madách műve alkalmas-e arra, hogy a béketábor erősítője, a békéért, a haladásért küzdő népek kölcsönös megbecsülésének és együttműködésének a segítője legyen? Azok közé a kincseink közé tartozik-e, amelyekkel a magyar nép a nemzetközi szocialista kultúra kincsestárát gazdagítja? Alig egy évtized telt el azóta, s az idő egyértelmű választ adott erre a kérdésre. A Béke-világtanács a Madách-centenáriumot, mint az emberiségre jelentős évfordulót az egész világon történő megünneplésre javasolta.
Dobos László, a pozsonyi Irodalmi Szemle főszerkesztője emelkedett beszédében szocialista fejlődésünk »magaslati pontjának« nevezte ezt az ünnepet, amelyről visszapillantva áttekinthető a közelmúlt minden mulasztása. Szabó Rezső, a CSEMADOK főtitkára pedig Ádám szavát idézte az élet hitéről.
Ezután sétáltunk át a gyönyörűen helyreállított, világos színekben égő, kéttornyos régi Madách-kastélyhoz. A főbejáratnál Josef BALAS besztercebányai kerületi pártbizottság és a besztercebányai kerületi Nemzeti Tanács nevében nyitotta meg a múzeumot: >Kötelezzük magunkat – mondta szlovák nyelven a többi közt –, hogy ezt a múzeumot úgy fogjuk ápolni, mintha Madách Imre saját népünk fia lett volna.<
A MÚZEUMOT BALASSA Géza, a besztercebányai múzeum idős munkatársa mutatta be a közönségnek, magyar és szlovák nyelven.”
Balassa Géza a műemlékvédelmi szaklapban írt beszámolója szerint a nagyközönség számára megnyitott helyiségek a következőképpen néztek ki: az elsőnek nevezett helyiségben - ez a Madách család által palotának nevezett nagyterem - a költő és családja képeit és személyes dokumentumait, Madách korai műveit állították ki. A második terem tablói a közéleti – megyei - tevékenység kezdeteit dokumentálták. A harmadik terem az 1848/49-es éveket jeleníti meg. A negyedik helyiségben állították ki Madách Imre fejszobrát, Sidló Ferenc alkotását a Tragédia legújabb illusztrációival együtt. A következő termet teljes egészében Madách főművének szentelték, a Tragédia különböző kiadásai, fordításai kerültek a tárlókba. Ugyanitt helyezték el Zichy Mihály illusztrációinak másolatait. A hatodik helyiségben a színházi bemutatók elevenednek meg.
A hetedik berendezett szobát, az ún. oroszlánbarlangot Balassa Géza szavaival élve „Korabeli bútorok töltik meg, és a falak elmúlt századok levegőjét árasztják, a látogató úgy érzi, hogy ma itt van velünk a költő is, aki olyannyira szivén viselte az emberiség jövőjét“.
A Csemadok hetilapja, az A Hét, a sztregovai ünnepély napján, a síremlék Ádám szobrával a címlapján jelent meg. Ozsvald Árpád költő emlékezett meg Madách Imréről, cikkének bevezetőjében lírai leírást olvashatunk: „A százados fák lombkoronájának színe a sárgászöldből zöldesbarnába hajlik. A sztregovai park e vén őrei megritkultak az idő folyamán. A kis kastély megifjodott a nagy évfordulóra. Kívül-belül kifestették, új parkett, ajtófélfák kerültek a korhadtak helyére. S mégis minden a száz évvel ezelőtt meghalt nagy költő szellemét sugározza.“
Magáról az emlékünnepélyről az A Hét október 25-i száma tudósított. A helyszín és az események leírása mellett hangsúlyozta, hogy „Az ünnepély ... méltó volt a költőhöz, és az örökséghez. Alsósztregova ... utcáján ezrek gyülekeztek, hogy tiszteletükkel adózzanak Madách emléke előtt ... magyarul, szlovákul, csehül beszélnek, de szellemi örökségére mindnyájan számot tartanak ... A kastély boltíves termeibe beköltözött az emberi teremtőerő és alkotóvágy szelleme, Madách-múzeum lett belőle“ Darvas József, Ruffy Péter által már idézett szavait – „végre kezdünk együtt élni“ – történelmi előítéleteket ledöntő madáchi örökségként értelmezte a cikkíró Duba Gyula .
Az A Hét november 8-i számában „A Madách Múzeum – a barátság emlékműve“ címmel Balázs Béla október 4-i interjúit közölte:
„A győzelem érzése tölt el. Örülök, hogy tervem nagyobb méretekben valósult meg, mint azt annak idején elképzeltem. Örülök annak is, hogy gyűjteményemet átadhattam a múzeumnak“ - mondta
Zoltán Batel, az egykori sztregovai tanító és emlékmentő.
„Tudtam“ – nyilatkozta Darvas József -, hogy Madáchról Sztregován is megemlékeznek, de nem gondoltam, hogy az ünnepség ilyen nagyméretű lesz. A múzeum nagyon tetszik, és messze felülmúlja várakozásomat.“
Szakasits Árpád, a hetvenhat éves politikus szerint: „A Madách Múzeum a csehszlovák-magyar barátság szimbóluma ... az összejövetelt a testvériség ünnepének tartom, ahol egy új tavasz virága nőtt. Szeretném, ha ez a virág sohasem hervadna el.“
Balázs Béla megszólaltatta Madách dédunokáját, Fitzekné Reinhardt Alízt is: „Gyermekkoromban sok kedves órát töltöttem itt. Meghatott, hogy most újra visszatérhettem Sztregovára. Nagyon szép minden, és úgy érzem, emberfeletti munkát végeztek. Hálásan köszönöm.“
Ferencz Ferdinánd losonci könyvtárosnak és Dr. Lóska Lajos füleki tanárnak is jelentős része volt a múzeum létrehozásában. Az előbbi így nyilatkozott: „A küzdelem nem volt hiábavaló, a múzeum szebb, mint gondoltuk.“ Az utóbbi szerint „A múzeum megnyitása határkő kulturális életünkben, és sok mindenre kötelez“...
A losonci JNB iskolaügyi és kulturális szakbizottságának elnöke, Milan Králik a jövőről, a további tervekről beszélt: „A kastély üres helyiségeiben Mikszáth-múzeumot rendezünk be, és szlovák-magyar irodalmi és történeti kapcsolatokat bemutató állandó jellegű kiállítást nyitunk.“
Ez az állandó kiállítás végül nem valósult meg, de később Mikszáth-emlékeket, továbbá a régió szlovák személyiségeit bemutató tablókat valóban elhelyeztek a sztregovai kastélyban.
Az idézett korabeli dokumentumokból, de személyes emlékekből is kitűnik, hogy az ünnepségsorozatnak voltak szépséghibái, ideológiai ballasztok terhelték. Egy-egy hangzatos aktuálpolitikai kijelentésre Madách Imre bizonyára megfordult a sírjában. Utóbb kiderült, hogy építészeti szempontból sem volt minden rendben, hiszen alig két évtized múltán a kastélyt be kellett zárni, s csak a 21. században lett és folyamatosan lesz az alsósztregovai kastélyból tartalmi és műszaki szempontból is méltó, korszerű Madách-emlékhely.
