Az 1864. október 5-én elhunyt Madách Imrét október 7-én temették el a család
alsósztregovai szerény sírboltjában.
1 Nógrád
vármegye 1909-ben úgy döntött, hogy nagy szülöttének méltó emléket emel. A megye
közgyűlése 1000 koronát ajánlott fel, ezenkívül országos gyűjtést is indítottak,
hogy Madách sírhelyének külseje alkalmas legyen a kegyelet lerovására. Felhívásuk mellé gyűjtőíveket küldtek szét.
2
A gyűjtés
nem járt sikerrel, a világháború, majd a békeszerződések által átrajzolt határok
pedig hosszabb időre háttérbe szorították az ügyet.
1930. szeptember 12-én és 13-án Tomás G. Masaryk csehszlovák elnök látogatást
tett a kékkői és losonci járásban. Útjáról részletesen beszámolt a Prágai Magyar
Hírlap.
3
Az elnök pénteken, 12-én érkezett a kékkői járás határában felállított
diadalkapuhoz. Ott a magyarság képviselői is fogadták, és a küldöttségek
tisztelgése után átnyújtották neki a járások területén született és élt írók
díszkötésű műveit, köztük Madách Imre, Mikszáth Kálmán és Balassi Bálint
köteteit is. A fogadás után Alsósztregovára utazott az elnök, ahol kegyelete
jeléül koszorút helyezett el a Madách család sírkápolnájában. A koszorú
szalagján csak magyar nyelvű felirat volt: „Az ember tragédiája szerzőjének
T. G. Masaryk”.
Az elnök a
helyiek üdvözlő szavaira válaszolva kijelentette, hogy ő Madáchot nem azért
tiszteli, mert szlovák származású volt, hanem azért, mert az emberben az embert
kereste. Annak ellenére, hogy másnap Losoncon, a helyi magyarság küldötteinek
fogadása alkalmával Madáchról mint magyar költőről beszélt, Masaryk elnök szavai
nagy felháborodást keltettek a magyar közvéleményben. A rossz fogalmazás okozta
helyzeten már az sem tudott javítani, hogy az agg elnök – a sajtójelentések
szerint – magyar környezetben magyarul szólalt meg. A Pesti Hírlap vezércikkben
utasította vissza az állítást.
4
Gogolák Lajos történész pedig, a szlovák irodalom
és a szlovákok történetének szakértője, a Magyar Szemle 1930. novemberi számában
adatokban gazdag tanulmányban cáfolta Madách Imre szlovák identitását.
5
Biztosan
állíthatjuk azonban, hogy az elnöki látogatás és annak sajtóvisszhangja
irányította a figyelmet a nagy író sírhelyének elhagyatott és elhanyagolt
voltára.
Harsányi Zsolt, aki éppen életrajzi regényt írt Madách Imréről, 1932 nyarán
Alsósztregovára látogatott, s Koszorúk a Madách-kriptában címmel cikket
jelentetett meg a Madách-sírboltról.
6 A kis katolikus
temetőbe látogatva igen egyszerű, fehérre meszelt, zsindelyes tetejű épületet
látott. Az ajtó berozsdásodott zárját csak lakatos segítségével tudták kinyitni.
Bent egyszerű kőasztal-oltár, a padozat alatti pincézett üregben nyugszanak a
Madách család tagjai. Korábban egy temetés során bedőlt a kripta oldalfala, és
láttatni engedte a nagyon rossz állapotban lévő koporsókat. A nagy költő mellett
nyugszanak édesanyja, fia, Madách Aladár, annak felesége és a régebbi
családtagok azonosíthatatlan maradványai. A kőasztal felett a kegyelet
megszáradt emlékei: Masaryk elnöknek és lányának koszorúi.
Eközben két mozgalom is indult, hogy új nyughelyet kapjon Madách Imre. Az 1931
őszén alakult Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság –
amelynek létrejöttét Masaryk elnök egymillió csehszlovák koronás alapítványa
tette lehetővé – 1933-ban határozta el, hogy méltó emléket állít Madách Imrének.
Szőnyi Endre építész és Wimmer Ferenc műegyetemi tanár az Alsósztregován tartott
helyszíni szemle után látványtervet is készített. A kastélykertbe tervezték
elhelyezni a kör alakú emlékművet a benne foglalt kriptával. A Társaság 1934-ben
akarta felépíteni az emlékművet, de a terveknél többre nem jutottak, a
kezdeményezés elhalt.
7
1932 nyarán Horánszky Lajos (1871–1944) történész,
pénzügyi szakember, a Kisfaludy Társaság rendes tagja, Madách Imre nagy
tisztelője Alsósztregovára látogatott, és saját szemével is látta a sírbolt
rettenetes állapotát.
A Madách-leszármazottak, Madách Imre unokája, Flóra, férje,
dr. Lázár Pál és lányuk meglehetősen rossz anyagi körülmények közt éltek az
alsósztregovai Madách-kastélyban. A birtokot hatalmas jelzálog terhelte; egyértelmű volt, hogy a család saját
erejéből nem fog új sírboltot építeni.
Horánszky úgy gondolta, hogy a Kisfaludy Társaságnak, amelynek Madách a dísze
volt, kell kezdeményeznie és véghezvinnie az új síremlék felállítását. Tervéhez
először Berzeviczy Albertet nyerte meg, aki egyszerre volt elnöke a Kisfaludy
Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának. Horánszky Lajos megmozgatta a
magyar közvéleményt, és a kormányzati köröket is igyekezett megnyerni a
szükséges összeg összegyűjtése érdekében. A munka ugyanakkor nagy óvatossággot
és körültekintést igényelt, hiszen egy másik, Magyarországgal nem éppen baráti
viszonyban álló országban kellett a feladatot végrehajtani.
Az új síremlék kezdeményezőjeként ezért a külvilág előtt a Madách-utódokat
tüntették fel. A töredékesen fennmaradt iratokból azonban kitűnik, hogy a
szervezőmunkát és a pénz összegyűjtését a kiterjedt ismeretségi körrel
rendelkező, befolyásos Horánszky Lajos végezte.
A munkálatok 1934 tavaszán kezdődtek. A Madách-leszármazottak a kastély
parkjában kijelölték az új sírhelyet, majd Lázár Pál a Budapestről kapott
pénzből megépíttette az új sírboltot. 1934. július 2-án a Kisfaludy Társaság
képviselőinek jelenlétében helyezték el Madách Imre és hozzátartozóinak hamvait
a kriptában. Horánszky Lajos a Kisfaludy Társaság nevében mondta el ünnepélyes,
érzelemtől fűtött beszédét. Párhuzamot vont a magyar nemzet és Madách Imre sorsa,
valamint a nemzet és az író szenvedései között. Madách nagy alkotása a magyar
őserőt, jelleme, nemzethűsége a magyarság erényeit hirdetik – mondta.
8
Giller
János (1886–1956) ügyvéd, szlovákiai tartománygyűlési képviselő a losonci Madách Társaság nevében mondott bátor, egyenes beszédet: a „Szlovenszkóban”
élő magyarság büszkén vallja magáénak a nagy költőt és gondolkodót.
9
A következő feladat a Madách jelentőségéhez méltó emlékmű elkészíttetése volt. A
síremlék megalkotására a megbízást Rigele Alajos (1879 –1940), Pozsonyban élő és alkotó szobrász kapta, akire pályatársa és ismerőse,
Telcs Ede révén figyeltek fel az emlékhely kezdeményezői. Rigele, bár többféle
stílusirányzatban is alkotott, alapvetően realista szobrász volt, talán ennek is
köszönhette, hogy elnyerte a megrendelők tetszését.
Rigele Alajos a bécsi képzőművészeti akadémián tanult. Utolsó tanévében Pázmány
Péter síremlékének elkészítésével elnyerte Fraknói Vilmos pályadíját, a kétéves
római tanulmányutat. 1911-ben véglegesen Pozsonyban telepedett le. A világháború
után fő megélhetési forrása a pozsonyi polgárság számos megrendelése volt,
műveinek egyhatoda sírkő. Életében az 1930-as évek hoztak változást: különböző
egyesületek, intézmények is felfigyeltek munkásságára. Rigele sokféle anyaggal
dolgozott, kővel, bronzzal, fával, de monográfusa, Lehel Zsolt szerint legjobban
a márványban fejeződik ki művészetének sajátossága.
10
Ábrázolásaiban rendszesen
élt az ellentétek hangsúlyozásával: műveiben gyakori a durva háttérből
kiemelkedő, lágy vonalakkal megmintázott alak. Kedvelt hangsúlyozási módja volt
a mozgékonyság és a nyugalom ellentétének kiemelése – írta róla Lehel Zsolt, aki
Rigele Alajost Pozsony legjelentősebb szobrászának tartja.
1936 elején Rigele, aki örömmel vállalta a felkérést, két emlékműtervezetet
mintázott, és fényképüket elküldte Telcs Edének. Az
egyik változat felszállni készülő sast ábrázol, a másik egy magasba törő ifjút.
11
A bírálók, Berzeviczy Albert, Voinovich Géza és Horánszky Lajos (nem nevezhetjük
őket bírálóbizottságnak, mert nincs tudomásunk arról, hogy valaha hivatalosan
összeültek volna), Horánszky emlékezése szerint a második tervezetet fogadták
el. Horánszky arra kérte a művészt, hogy még tavasszal végezze el a terepszemlét
és küldje el a költségvetést. A szobrot őszig kellene elkészíteni, hogy
Mindenszentek napjára kész legyen az emlékmű.
12
1936 nyár elején a szobrász már az agyagban lévő műről küldött fényképet Telcs
Edének, és szakmai véleményét kérte. Mint írta,
mozgalmas drapériát gondolt, amely a test nyugodt ívelésével már szimbolikusan
is ellentétben áll. Sok vágyakozást igyekezett a mozdulatba belevinni.
13
Rigele Alajos 1936 májusában helyszíni szemlét tartott Alsósztregován. A
sírhelyet elhanyagolt állapotban találta, a nem megfelelő gondossággal végzett
alapozás és falazás miatt a talajvíz annyira tönkretette, hogy újjá kellett
építeni.
Rigele fiával, Rigele László építésszel 1936 nyarán vállalta el a
Madách-síremlék elkészítését és a helyszínen való felállítását, valamint a
sírbolt szükségessé vált átépítését. Az
emlékművet díszítő szobor és Madách Imre domborművű arcképe bronzból, a talapzat
burkolata zöld színű, időtálló homokkőből készül. A művész az emlékmű
tervezésénél a legegyszerűbb eszközökkel kifejezett monumentalitásra törekedett,
hiszen Madách egyénisége is minden póz nélkül való. Terve szerint a sírbolt
tetején fog állni a szobor, Rigele szép megfogalmazása szerint: az Ember égbe
vágyó lelke. Rigeléék vállalták a teljes munkafolyamat irányítását és
ellenőrzését is. A munkálatok teljes költségét 53 967 koronára becsülték.
14
A munkálatok kezdetekor, 1936. augusztus 14-én a hamvakat ideiglenes sírhelyre
helyezték át, majd november 12-én temették őket vissza a Rigele László építész
utasításai szerint megerősített sírboltba. A nyilvánosságot kerülő
sírbahelyezésről Giller János értesítette Horánszky Lajost. Az alsósztregovai
plébános beszentelte a felújított sírhelyet, és a koporsókat temetési
szertartással megáldotta. Az egyházi áldás után elhelyezték a sírboltban a
koporsókat, majd a sírboltot befalazták. A temetési szertartásról jegyzőkönyvet
vettek fel.
15
A síremléket, melynek felavatását Mindenszentek ünnepére tervezték, végül 1936.
december 19-én állították fel Rigele Alajos irányításával, ünnepélyes külsőségek
nélkül. A művész elégedetten nyilatkozott: az
emlékmű nemesen és komolyan hat a nagyszerű környezetben. Az iparosok rendes és
szolid munkát végeztek, így az emlékmű hosszú élettartama biztosítva van.
16
Horánszky Lajos a Kisfaludy Társaság 1937. április 7-i, rendes havi ülésén
jelentette be az alsósztregovai Madách-emlékmű elkészültét, amely „ünnepélyes
felavatásra vár”. Az ünnepély azonban, minden
bizonnyal a súlyosbodó politikai válság miatt, elmaradt.
A többször módosított költségvetés következtében a végelszámolás szerint az
alsósztregovai Madách-síremlék és emlékmű 56 814 csehszlovák koronába került. A
művész az utolsó részleteket 1938. július közepén vette át.
17
Az emlékmű finanszírozásáról kevés adat áll rendelkezésünkre. Ennek egyik oka,
hogy mindvégig meg akarták őrizni a magánkezdeményezés látszatát. A munkálatokat
összefogó Horánszky Lajos a Kisfaludy Társaság tagjaként bizonyosan beszámolt a
munkálatokról, azonban a társaság iratai hiányosan maradtak fenn, mert 1944/45
fordulóján, Budapest ostroma során részben megsemmisültek. Valószínűleg teljes
egészében az anyaországban összegyűjtött pénzből fedezték a költségeket. A
munkálatokhoz a legnagyobb összeget minden bizonnyal a Magyar Tudományos
Akadémia adta: a gróf Vigyázó Sándorné báró Podmaniczky Zsuzsanna-alapítvány
kamataiból legalább 3700 pengővel járult hozzá az új Madách-síremlék
felállításához.
18
A többi forrás még ismeretlen, feltárásra vár.