Az 1864. október 5-én elhunyt Madách Imrét október 7-én temették el a család alsósztregovai szerény sírboltjában. 1 Nógrád vármegye 1909-ben úgy döntött, hogy nagy szülöttének méltó emléket emel. A megye közgyűlése 1000 koronát ajánlott fel, ezenkívül országos gyűjtést is indítottak, hogy Madách sírhelyének külseje alkalmas legyen a kegyelet lerovására. Felhívásuk mellé gyűjtőíveket küldtek szét. 2 A gyűjtés nem járt sikerrel, a világháború, majd a békeszerződések által átrajzolt határok pedig hosszabb időre háttérbe szorították az ügyet.

1930. szeptember 12-én és 13-án Tomás G. Masaryk csehszlovák elnök látogatást tett a kékkői és losonci járásban. Útjáról részletesen beszámolt a Prágai Magyar Hírlap. 3 Az elnök pénteken, 12-én érkezett a kékkői járás határában felállított diadalkapuhoz. Ott a magyarság képviselői is fogadták, és a küldöttségek tisztelgése után átnyújtották neki a járások területén született és élt írók díszkötésű műveit, köztük Madách Imre, Mikszáth Kálmán és Balassi Bálint köteteit is. A fogadás után Alsósztregovára utazott az elnök, ahol kegyelete jeléül koszorút helyezett el a Madách család sírkápolnájában. A koszorú szalagján csak magyar nyelvű felirat volt: „Az ember tragédiája szerzőjének T. G. Masaryk”. Az elnök a helyiek üdvözlő szavaira válaszolva kijelentette, hogy ő Madáchot nem azért tiszteli, mert szlovák származású volt, hanem azért, mert az emberben az embert kereste. Annak ellenére, hogy másnap Losoncon, a helyi magyarság küldötteinek fogadása alkalmával Madáchról mint magyar költőről beszélt, Masaryk elnök szavai nagy felháborodást keltettek a magyar közvéleményben. A rossz fogalmazás okozta helyzeten már az sem tudott javítani, hogy az agg elnök – a sajtójelentések szerint – magyar környezetben magyarul szólalt meg. A Pesti Hírlap vezércikkben utasította vissza az állítást. 4 Gogolák Lajos történész pedig, a szlovák irodalom és a szlovákok történetének szakértője, a Magyar Szemle 1930. novemberi számában adatokban gazdag tanulmányban cáfolta Madách Imre szlovák identitását. 5 Biztosan állíthatjuk azonban, hogy az elnöki látogatás és annak sajtóvisszhangja irányította a figyelmet a nagy író sírhelyének elhagyatott és elhanyagolt voltára.

Harsányi Zsolt, aki éppen életrajzi regényt írt Madách Imréről, 1932 nyarán Alsósztregovára látogatott, s Koszorúk a Madách-kriptában címmel cikket jelentetett meg a Madách-sírboltról. 6 A kis katolikus temetőbe látogatva igen egyszerű, fehérre meszelt, zsindelyes tetejű épületet látott. Az ajtó berozsdásodott zárját csak lakatos segítségével tudták kinyitni. Bent egyszerű kőasztal-oltár, a padozat alatti pincézett üregben nyugszanak a Madách család tagjai. Korábban egy temetés során bedőlt a kripta oldalfala, és láttatni engedte a nagyon rossz állapotban lévő koporsókat. A nagy költő mellett nyugszanak édesanyja, fia, Madách Aladár, annak felesége és a régebbi családtagok azonosíthatatlan maradványai. A kőasztal felett a kegyelet megszáradt emlékei: Masaryk elnöknek és lányának koszorúi.

Eközben két mozgalom is indult, hogy új nyughelyet kapjon Madách Imre. Az 1931 őszén alakult Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság – amelynek létrejöttét Masaryk elnök egymillió csehszlovák koronás alapítványa tette lehetővé – 1933-ban határozta el, hogy méltó emléket állít Madách Imrének. Szőnyi Endre építész és Wimmer Ferenc műegyetemi tanár az Alsósztregován tartott helyszíni szemle után látványtervet is készített. A kastélykertbe tervezték elhelyezni a kör alakú emlékművet a benne foglalt kriptával. A Társaság 1934-ben akarta felépíteni az emlékművet, de a terveknél többre nem jutottak, a kezdeményezés elhalt. 7

1932 nyarán Horánszky Lajos (1871–1944) történész, pénzügyi szakember, a Kisfaludy Társaság rendes tagja, Madách Imre nagy tisztelője Alsósztregovára látogatott, és saját szemével is látta a sírbolt rettenetes állapotát. A Madách-leszármazottak, Madách Imre unokája, Flóra, férje, dr. Lázár Pál és lányuk meglehetősen rossz anyagi körülmények közt éltek az alsósztregovai Madách-kastélyban. A birtokot hatalmas jelzálog terhelte; egyértelmű volt, hogy a család saját erejéből nem fog új sírboltot építeni.

Horánszky úgy gondolta, hogy a Kisfaludy Társaságnak, amelynek Madách a dísze volt, kell kezdeményeznie és véghezvinnie az új síremlék felállítását. Tervéhez először Berzeviczy Albertet nyerte meg, aki egyszerre volt elnöke a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának. Horánszky Lajos megmozgatta a magyar közvéleményt, és a kormányzati köröket is igyekezett megnyerni a szükséges összeg összegyűjtése érdekében. A munka ugyanakkor nagy óvatossággot és körültekintést igényelt, hiszen egy másik, Magyarországgal nem éppen baráti viszonyban álló országban kellett a feladatot végrehajtani.

Az új síremlék kezdeményezőjeként ezért a külvilág előtt a Madách-utódokat tüntették fel. A töredékesen fennmaradt iratokból azonban kitűnik, hogy a szervezőmunkát és a pénz összegyűjtését a kiterjedt ismeretségi körrel rendelkező, befolyásos Horánszky Lajos végezte.

A munkálatok 1934 tavaszán kezdődtek. A Madách-leszármazottak a kastély parkjában kijelölték az új sírhelyet, majd Lázár Pál a Budapestről kapott pénzből megépíttette az új sírboltot. 1934. július 2-án a Kisfaludy Társaság képviselőinek jelenlétében helyezték el Madách Imre és hozzátartozóinak hamvait a kriptában. Horánszky Lajos a Kisfaludy Társaság nevében mondta el ünnepélyes, érzelemtől fűtött beszédét. Párhuzamot vont a magyar nemzet és Madách Imre sorsa, valamint a nemzet és az író szenvedései között. Madách nagy alkotása a magyar őserőt, jelleme, nemzethűsége a magyarság erényeit hirdetik – mondta. 8

Giller János (1886–1956) ügyvéd, szlovákiai tartománygyűlési képviselő a losonci Madách Társaság nevében mondott bátor, egyenes beszédet: a „Szlovenszkóban” élő magyarság büszkén vallja magáénak a nagy költőt és gondolkodót. 9

A következő feladat a Madách jelentőségéhez méltó emlékmű elkészíttetése volt. A síremlék megalkotására a megbízást Rigele Alajos (1879 –1940), Pozsonyban élő és alkotó szobrász kapta, akire pályatársa és ismerőse, Telcs Ede révén figyeltek fel az emlékhely kezdeményezői. Rigele, bár többféle stílusirányzatban is alkotott, alapvetően realista szobrász volt, talán ennek is köszönhette, hogy elnyerte a megrendelők tetszését.

Rigele Alajos a bécsi képzőművészeti akadémián tanult. Utolsó tanévében Pázmány Péter síremlékének elkészítésével elnyerte Fraknói Vilmos pályadíját, a kétéves római tanulmányutat. 1911-ben véglegesen Pozsonyban telepedett le. A világháború után fő megélhetési forrása a pozsonyi polgárság számos megrendelése volt, műveinek egyhatoda sírkő. Életében az 1930-as évek hoztak változást: különböző egyesületek, intézmények is felfigyeltek munkásságára. Rigele sokféle anyaggal dolgozott, kővel, bronzzal, fával, de monográfusa, Lehel Zsolt szerint legjobban a márványban fejeződik ki művészetének sajátossága. 10 Ábrázolásaiban rendszesen élt az ellentétek hangsúlyozásával: műveiben gyakori a durva háttérből kiemelkedő, lágy vonalakkal megmintázott alak. Kedvelt hangsúlyozási módja volt a mozgékonyság és a nyugalom ellentétének kiemelése – írta róla Lehel Zsolt, aki Rigele Alajost Pozsony legjelentősebb szobrászának tartja.

1936 elején Rigele, aki örömmel vállalta a felkérést, két emlékműtervezetet mintázott, és fényképüket elküldte Telcs Edének. Az egyik változat felszállni készülő sast ábrázol, a másik egy magasba törő ifjút. 11 A bírálók, Berzeviczy Albert, Voinovich Géza és Horánszky Lajos (nem nevezhetjük őket bírálóbizottságnak, mert nincs tudomásunk arról, hogy valaha hivatalosan összeültek volna), Horánszky emlékezése szerint a második tervezetet fogadták el. Horánszky arra kérte a művészt, hogy még tavasszal végezze el a terepszemlét és küldje el a költségvetést. A szobrot őszig kellene elkészíteni, hogy Mindenszentek napjára kész legyen az emlékmű. 12

1936 nyár elején a szobrász már az agyagban lévő műről küldött fényképet Telcs Edének, és szakmai véleményét kérte. Mint írta, mozgalmas drapériát gondolt, amely a test nyugodt ívelésével már szimbolikusan is ellentétben áll. Sok vágyakozást igyekezett a mozdulatba belevinni. 13

Rigele Alajos 1936 májusában helyszíni szemlét tartott Alsósztregován. A sírhelyet elhanyagolt állapotban találta, a nem megfelelő gondossággal végzett alapozás és falazás miatt a talajvíz annyira tönkretette, hogy újjá kellett építeni.

Rigele fiával, Rigele László építésszel 1936 nyarán vállalta el a Madách-síremlék elkészítését és a helyszínen való felállítását, valamint a sírbolt szükségessé vált átépítését. Az emlékművet díszítő szobor és Madách Imre domborművű arcképe bronzból, a talapzat burkolata zöld színű, időtálló homokkőből készül. A művész az emlékmű tervezésénél a legegyszerűbb eszközökkel kifejezett monumentalitásra törekedett, hiszen Madách egyénisége is minden póz nélkül való. Terve szerint a sírbolt tetején fog állni a szobor, Rigele szép megfogalmazása szerint: az Ember égbe vágyó lelke. Rigeléék vállalták a teljes munkafolyamat irányítását és ellenőrzését is. A munkálatok teljes költségét 53 967 koronára becsülték. 14

A munkálatok kezdetekor, 1936. augusztus 14-én a hamvakat ideiglenes sírhelyre helyezték át, majd november 12-én temették őket vissza a Rigele László építész utasításai szerint megerősített sírboltba. A nyilvánosságot kerülő sírbahelyezésről Giller János értesítette Horánszky Lajost. Az alsósztregovai plébános beszentelte a felújított sírhelyet, és a koporsókat temetési szertartással megáldotta. Az egyházi áldás után elhelyezték a sírboltban a koporsókat, majd a sírboltot befalazták. A temetési szertartásról jegyzőkönyvet vettek fel. 15

A síremléket, melynek felavatását Mindenszentek ünnepére tervezték, végül 1936. december 19-én állították fel Rigele Alajos irányításával, ünnepélyes külsőségek nélkül. A művész elégedetten nyilatkozott: az emlékmű nemesen és komolyan hat a nagyszerű környezetben. Az iparosok rendes és szolid munkát végeztek, így az emlékmű hosszú élettartama biztosítva van. 16

Horánszky Lajos a Kisfaludy Társaság 1937. április 7-i, rendes havi ülésén jelentette be az alsósztregovai Madách-emlékmű elkészültét, amely „ünnepélyes felavatásra vár”. Az ünnepély azonban, minden bizonnyal a súlyosbodó politikai válság miatt, elmaradt.

A többször módosított költségvetés következtében a végelszámolás szerint az alsósztregovai Madách-síremlék és emlékmű 56 814 csehszlovák koronába került. A művész az utolsó részleteket 1938. július közepén vette át. 17


Az emlékmű finanszírozásáról kevés adat áll rendelkezésünkre. Ennek egyik oka, hogy mindvégig meg akarták őrizni a magánkezdeményezés látszatát. A munkálatokat összefogó Horánszky Lajos a Kisfaludy Társaság tagjaként bizonyosan beszámolt a munkálatokról, azonban a társaság iratai hiányosan maradtak fenn, mert 1944/45 fordulóján, Budapest ostroma során részben megsemmisültek. Valószínűleg teljes egészében az anyaországban összegyűjtött pénzből fedezték a költségeket. A munkálatokhoz a legnagyobb összeget minden bizonnyal a Magyar Tudományos Akadémia adta: a gróf Vigyázó Sándorné báró Podmaniczky Zsuzsanna-alapítvány kamataiból legalább 3700 pengővel járult hozzá az új Madách-síremlék felállításához. 18 A többi forrás még ismeretlen, feltárásra vár.