Bár Az ember tragédiája első kiadásának címlapján az 1861-es évszám látható, valójában 1862. január 12-én látott napvilágot a kötet. Az 1500 példány könyvárusi forgalomba nem került, a Kisfaludy Társaság pártoló tagjai között osztották szét illetménykötetként. Madách 20 példányt kapott. Tekintettel az élénk érdeklődésre, az első kiadást már 1863-ban követte az erősen javított második, a Madách életében megjelent utolsó kiadás. Ennek szövegében Madách nemcsak Arany János, hanem Szász Károly javaslatait is figyelembe vette. A szakma az ultima manus elvét követve ezt tekinti a drámai költemény végleges szövegének. A Tragédiát Madách korai halála (1864) után is számos alkalommal kiadták, 1923-ban pedig a költő születésének századik évfordulójára Tolnai Vilmos elkészítette az első kritikai kiadást: Madách Imre: Az ember tragédiája. Centenáriumi kiadás. Sajtó alá rendezte Tolnai Vilmos. Budapest, 1923.


Tolnai Vilmos (1870–1937) nyelvész, irodalomtörténész, az MTA rendes tagja, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem professzora Madách eredeti kéziratából dolgozott, és rendkívül alapos, mintaszerű munkát végzett. A kötet előszavában összefoglalta szövegkiadási elveit: „a szövegnek hiteles és hű közlésében a második, 1863-i kiadást vettük alapul, mint a költő életében megjelent utolsó, végleges szöveget. Néhány betűt és írásjelt csak ott helyesbítettünk, ahol nyilvánvaló sajtóhibát láttunk, mint már Mészöly Gedeon 1 is tette az 1922-i, Rózsavölgyi-féle kiadásban. Sajtóhibának tekintettük továbbá az olyan helyet, hol az írásjelek hiánya vagy fölösleges volta megrontotta a verset s a kézirat, meg az 1861-i, első kiadás jobb olvasatot ad.” 2 Tolnai szöveggondozási elvei ma is érvényesek, ezek vetették meg a Madách-textológia alapjait.

Lapalji jegyzeteiben Tolnai minden szövegváltozatot, minden módosítást számba vett és nyomon követett, „mit a kézirat s az első két kiadás felmutat. Ott vannak Arany megjegyzései és helyesbítő javaslatai, valamint Szász Károly igazításai is.” 3 Mivel nem volt rest kézbe venni az eredeti kéziratot, már Tolnai is tisztában volt vele, hogy Arany János javításai nagyrészt helyesírási jellegűek, „Madách ugyanis nem írt az Akadémia helyesírása szerint, hanem régibb írásmódot követett, de ebben is nagyon kevés következetességet mutat.” 4

Magától Tolnaitól tudjuk, hogy az 1923 karácsonyán megjelent kötet négy hét alatt teljesen elfogyott, ezért 1924-ben új kiadása vált szükségessé, amelynek szövegét Tolnai tovább csiszolta, javította.

Az első kritikai szövegkiadás sem vetett azonban véget annak a vitának, hogy melyik szövegváltozat tekintendő a Tragédia hiteles szövegének. 1934-ben Gulyás Pál gondozásában jelent meg a drámai költemény. Gulyás több helyen figyelmen kívül hagyta Arany János javításait, s visszaállította Madách eredeti szövegét. Tolnai Vilmos bírálta Gulyás eljárását, mondván, hogy az 1863-as szöveget Madách jóváhagyta, és a költő szándékát tiszteletben kell tartani.

A számos népszerű kiadásban a Tragédia szövege szinte szükségszerűen tovább romlott: központozási, ritmikai, helyesírási hibákon kívül az is előfordult, hogy négy sor kimaradt a műből, kétszer két sor pedig felcserélődött. 5

Az 1960-as, 1970-es években újra fellángolt a vita a Tragédia hiteles szövegéről. 1972-ben, Madách születésének 150. évfordulójára Szabó József, balassagyarmati Madách-gyűjtő szöveggondozásában jelent meg a drámai költemény. Szabó kilenc helyen figyelmen kívül hagyta Arany János javításait, és visszaállította Madách eredeti szövegváltozatát. Ettől kezdve kétféle Tragédia-szöveg élt párhuzamosan egymás mellett. 6

1996-ban Striker Sándor két kötetben jelentette meg a Tragédia „érintetlen változatát”. Ő az 1860. március 26-i szövegállapotot – ekkor tett pontot műve végére Madách – tekintette alapszövegnek.

Ebből a vázlatos áttekintésből is világos, hogy egyre sürgetőbbé vált a Tragédia újabb, a modern filológia eredményeit felhasználó kritikai kiadása.

A Tragédia második, szinoptikus kritikai kiadása 2005-ben látott napvilágot: Madách Imre: Az ember tragédiája. Drámai költemény. Szinoptikus kritikai kiadás. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Kerényi Ferenc. A mű kéziratának írásszakértői vizsgálatát végezte Wohlrab József. Argumentum Kiadó, 2005.


Kerényi Ferenc (1944–2008) irodalom- és színháztörténész egész életét a 19. századi magyar irodalom kutatásának szentelte. Érdeklődése középpontjában Petőfi Sándor és Madách Imre állott, mindkettejükről kiváló monográfiát publikált. Kerényi Ferenc nem íróasztalánál fabrikált rafinált elméleteket, hanem kézbe vette az eredeti kéziratokat, forrásokat, azokból dolgozott, azokból vont le következtetéseket. Természetesnek tekinthetjük, hogy a második kritikai kiadás elkészítésére ő kapott megbízást, mert 1989-es, Horváth Károllyal közös szövegkiadása, a Madách Imre válogatott művei a kritikai kiadások igényességével készült: a két kiváló kutató nagy tárgyi tudás birtokában, minden szövegváltozat beható ismeretében állapította meg a Tragédia mérvadó szövegét.

Horváth Károly 1995-ben meghalt, így a nagy vállalkozáshoz Kerényi egyedül fogott hozzá. Felkérte munkatársnak Wohlrab József (1952–2012) igazságügyi kéz- és gépírásszakértőt. Wohlrab speciális szakértelmét már korábban is kamatoztatta irodalmi területen: rekonstruálta Arany János Buda halála és Kölcsey Ferenc A szép Lenka című művének szövegét, de ezek kisebb lélegzetű munkák voltak. Wohlrab nem túlzott, amikor a Tragédia írásszakértői vizsgálatáról azt állította, hogy „A textológia és a kriminalisztika együttműködése – ilyen terjedelmű szövegen – példa nélküli.” 7

Kerényi Hans Walter Gabler, Wolfhard Stoppe és Claus Melchior munkáját, James Joyce Ulysses című regényének 1984-es, háromkötetes, szinoptikus kritikai kiadását tekintette követendő mintának. Négy szövegváltozatot vett figyelembe: Madách eredeti kéziratát (K), az eredeti kéziraton Arany és Madách által javított szöveget (K1), az 1861-es első kiadást (61), valamint a Madách és Szász Károly által is javított, 1863-as második kiadást (63). Ezeket látta el rendkívül alapos jegyzetekkel.

Kerényi Ferenc és Wohlrab József közel négy év munkájával, 8 a legkorszerűbb krimináltechnikai módszerekkel, korábban elképzelhetetlen mélységig, betűről betűre vizsgálta meg a Tragédia teljes kéziratát. A mikroszkópos, polarizációs szűrőkkel készült színes felvételeken még az is láthatóvá vált, ha Arany Madách duktusát követve felülírta, megvastagította, kiemelte a halvány vonalakat. Nemcsak az derült ki, hogy Madách nyolc lúdtollat használt, 9 hanem még azt is sikerült meghatározni, hogy mikor váltott vagy metszett vissza tollat. A modern technikának hála, egy filológiai szempontból ugyan jelentéktelen, de egyébként rendkívül érdekes dolog is láthatóvá vált: Madách ujjlenyomata az eredeti kézirat 42. lapján, a VI. színben. 10 Bár a Tragédia kézirata több ember kezében megfordult, az ujjlenyomat minden bizonnyal Madáché, mert „A bőr fodorszálaiban detektálható festékanyag megegyezik a szerző által használt tinta anyagával…” 11


Lássuk dióhéjban Kerényi és Wohlrab vizsgálódásának számszerű eredményeit:

Madách Imre kezétől 825, Arany Jánosétól 5718 javítás származik. Az 5718 igen nagy szám, akár még azok véleményét is igazolhatná, akik Aranyt a Tragédia társszerzőjének igyekeztek feltüntetni. Az ördög azonban ezúttal is a részletekben rejlik. Arany javításainak 74,3 %-a helyesírási javítás: az ige előtt álló igekötőket például egybeírta az igékkel. A javítások 22,9 %-a technikai jellegű, a nyomdai szedő munkáját könnyíti meg: egybehúzta a betűket, kiegészítette a szereplők rövidített nevét (például: Luci[fer]), törölte az olvasást rendkívül nehézkessé tevő aposztrófokat. 12 Ez együtt a javítások 97,21%-a. Mi a helyzet a maradék 2,79%-kal? Madách palóc nyelvterületen nőtt fel és élt, Csesztvét és Alsósztregovát pedig többségükben szlovákok lakták. Természetes, hogy Madách nyelvébe beszivárogtak nyelvjárási szavak, kifejezések; ezeket Arany köznyelvi alakra cserélte ki. A 2,79 % közé tartoznak sok egyéb mellett a magyarosabb fordulattal helyettesített germanizmusok is.

Kerényi Ferenc és Wohlrab József hatalmas munkája tényszerűen bebizonyította, hogy Arany János nem álszerényen, hanem tárgyilagosan fogalmazott a javításairól Madáchnak írott levelében: „Alig némi kivétellel a legkülső technikára tartozók.” 13 Kiderült, hogy mindössze 5 (öt) olyan eset fordul elő, amikor Arany János előzmények nélkül illesztett be sort a szövegbe. Ráadásul ezek közül kettő színpadi utasítás. 14

Összegzésképpen elmondható, hogy Kerényi és Wohlrab vizsgálata százötven éve folyó vita végére tett pontot, mert végérvényesen tisztázta, hogy mit és mennyit javított Arany János a Tragédián.

Kerényi Ferenc személyes tragédiája, hogy a hatalmas munka gyümölcsét csak részben sikerült leszüretelnie. A napvilágra került tömérdek új adat tartalmi elemzésére, értékelésére nem adott neki elég időt a Sors. A pozsonyi Kalligram Kiadó Magyarok emlékezete sorozatában 2006-ban megjelent monográfiájában röviden értékelte, összefoglalta ugyan az írásszakértői vizsgálat által napvilágra került javításokat, de a tüzetes tartalmi elemzés még hátravolt. Ezt akadályozta meg 2008-ban bekövetkezett, idő előtti, váratlan halála.

Wohlrab József vizsgálatának terjedelmes dokumentációját az MTA KIK őrzi.