Bár Az ember tragédiája első kiadásának címlapján az 1861-es évszám
látható, valójában 1862. január 12-én látott napvilágot a kötet. Az 1500 példány könyvárusi forgalomba nem került, a Kisfaludy Társaság
pártoló tagjai között osztották szét illetménykötetként. Madách 20 példányt
kapott. Tekintettel az élénk érdeklődésre, az első kiadást már 1863-ban követte
az erősen javított második, a Madách életében megjelent utolsó kiadás. Ennek szövegében Madách nemcsak Arany János, hanem Szász
Károly javaslatait is figyelembe vette. A szakma
az ultima manus elvét követve ezt tekinti a drámai költemény végleges
szövegének. A Tragédiát Madách korai halála (1864) után is számos
alkalommal kiadták, 1923-ban pedig a költő születésének századik évfordulójára
Tolnai Vilmos elkészítette az első kritikai kiadást: Madách Imre:
Az ember tragédiája. Centenáriumi kiadás. Sajtó alá rendezte Tolnai
Vilmos. Budapest, 1923.
Tolnai Vilmos (1870–1937) nyelvész, irodalomtörténész, az MTA rendes tagja, a
pécsi Erzsébet Tudományegyetem professzora Madách eredeti kéziratából dolgozott,
és rendkívül alapos, mintaszerű munkát végzett. A kötet előszavában összefoglalta szövegkiadási elveit: „a szövegnek hiteles és
hű közlésében a második, 1863-i kiadást vettük alapul, mint a költő életében
megjelent utolsó, végleges szöveget. Néhány betűt és írásjelt csak ott
helyesbítettünk, ahol nyilvánvaló sajtóhibát láttunk, mint már Mészöly Gedeon
1
is
tette az 1922-i, Rózsavölgyi-féle kiadásban. Sajtóhibának tekintettük továbbá az
olyan helyet, hol az írásjelek hiánya vagy fölösleges volta megrontotta a verset
s a kézirat, meg az 1861-i, első kiadás jobb olvasatot ad.”
2
Tolnai
szöveggondozási elvei ma is érvényesek, ezek vetették meg a Madách-textológia
alapjait.
Lapalji jegyzeteiben Tolnai minden szövegváltozatot, minden módosítást számba
vett és nyomon követett, „mit a kézirat s az első két kiadás felmutat. Ott
vannak Arany megjegyzései és helyesbítő javaslatai, valamint Szász Károly
igazításai is.”
3
Mivel nem volt rest kézbe venni az eredeti kéziratot, már Tolnai
is tisztában volt vele, hogy Arany János javításai nagyrészt helyesírási
jellegűek, „Madách ugyanis nem írt az Akadémia helyesírása szerint, hanem régibb
írásmódot követett, de ebben is nagyon kevés következetességet mutat.”
4
Magától Tolnaitól tudjuk, hogy az 1923 karácsonyán megjelent kötet négy hét
alatt teljesen elfogyott, ezért 1924-ben új kiadása vált szükségessé, amelynek
szövegét Tolnai tovább csiszolta, javította.
Az első kritikai szövegkiadás sem vetett azonban véget annak a vitának, hogy
melyik szövegváltozat tekintendő a Tragédia hiteles szövegének. 1934-ben
Gulyás Pál gondozásában jelent meg a drámai költemény. Gulyás több helyen
figyelmen kívül hagyta Arany János javításait, s visszaállította Madách eredeti
szövegét. Tolnai Vilmos bírálta Gulyás eljárását, mondván, hogy az 1863-as
szöveget Madách jóváhagyta, és a költő szándékát tiszteletben kell tartani.
A számos népszerű kiadásban a Tragédia szövege szinte szükségszerűen
tovább romlott: központozási, ritmikai, helyesírási hibákon kívül az is
előfordult, hogy négy sor kimaradt a műből, kétszer két sor pedig felcserélődött.
5
Az 1960-as, 1970-es években újra fellángolt a vita a Tragédia hiteles
szövegéről. 1972-ben, Madách születésének 150. évfordulójára Szabó József,
balassagyarmati Madách-gyűjtő szöveggondozásában jelent meg a drámai költemény.
Szabó kilenc helyen figyelmen kívül hagyta Arany János javításait, és
visszaállította Madách eredeti szövegváltozatát. Ettől kezdve kétféle
Tragédia-szöveg élt párhuzamosan egymás mellett.
6
1996-ban Striker Sándor két kötetben jelentette meg a Tragédia „érintetlen
változatát”. Ő az 1860. március 26-i szövegállapotot – ekkor tett pontot műve
végére Madách – tekintette alapszövegnek.
Ebből a vázlatos áttekintésből is világos, hogy egyre sürgetőbbé vált a
Tragédia újabb, a modern filológia eredményeit felhasználó kritikai
kiadása.
A Tragédia második, szinoptikus kritikai kiadása 2005-ben látott
napvilágot: Madách Imre: Az ember tragédiája. Drámai költemény.
Szinoptikus kritikai kiadás. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Kerényi
Ferenc. A mű kéziratának írásszakértői vizsgálatát végezte Wohlrab József.
Argumentum Kiadó, 2005.
Kerényi Ferenc (1944–2008) irodalom- és színháztörténész egész életét a 19.
századi magyar irodalom kutatásának szentelte. Érdeklődése középpontjában Petőfi Sándor és Madách Imre állott, mindkettejükről kiváló monográfiát publikált. Kerényi Ferenc nem íróasztalánál fabrikált
rafinált elméleteket, hanem kézbe vette az eredeti kéziratokat, forrásokat,
azokból dolgozott, azokból vont le következtetéseket. Természetesnek
tekinthetjük, hogy a második kritikai kiadás elkészítésére ő kapott megbízást,
mert 1989-es, Horváth Károllyal közös szövegkiadása, a Madách Imre válogatott
művei a kritikai kiadások igényességével készült: a két kiváló kutató nagy
tárgyi tudás birtokában, minden szövegváltozat beható ismeretében állapította
meg a Tragédia mérvadó szövegét.
Horváth Károly 1995-ben meghalt, így a nagy vállalkozáshoz Kerényi egyedül
fogott hozzá. Felkérte munkatársnak Wohlrab József (1952–2012) igazságügyi kéz-
és gépírásszakértőt. Wohlrab speciális
szakértelmét már korábban is kamatoztatta irodalmi területen: rekonstruálta
Arany János Buda halála és Kölcsey Ferenc A szép Lenka című
művének szövegét, de ezek kisebb lélegzetű munkák voltak. Wohlrab nem túlzott,
amikor a Tragédia írásszakértői vizsgálatáról azt állította, hogy „A
textológia és a kriminalisztika együttműködése – ilyen terjedelmű szövegen –
példa nélküli.”
7
Kerényi Hans Walter Gabler, Wolfhard Stoppe és Claus Melchior munkáját, James
Joyce Ulysses című regényének 1984-es, háromkötetes, szinoptikus kritikai
kiadását tekintette követendő mintának. Négy szövegváltozatot vett figyelembe:
Madách eredeti kéziratát (K), az eredeti kéziraton Arany és Madách által
javított szöveget (K1), az 1861-es első kiadást (61), valamint a Madách és Szász
Károly által is javított, 1863-as második kiadást (63). Ezeket látta el
rendkívül alapos jegyzetekkel.
Kerényi Ferenc és Wohlrab József közel négy év munkájával,
8
a legkorszerűbb
krimináltechnikai módszerekkel, korábban elképzelhetetlen mélységig, betűről
betűre vizsgálta meg a Tragédia teljes kéziratát. A mikroszkópos, polarizációs szűrőkkel készült színes
felvételeken még az is láthatóvá vált, ha Arany Madách duktusát követve
felülírta, megvastagította, kiemelte a halvány vonalakat. Nemcsak az derült ki,
hogy Madách nyolc lúdtollat használt,
9
hanem még azt is sikerült meghatározni,
hogy mikor váltott vagy metszett vissza tollat. A modern technikának hála, egy
filológiai szempontból ugyan jelentéktelen, de egyébként rendkívül érdekes dolog
is láthatóvá vált: Madách ujjlenyomata az eredeti kézirat 42. lapján, a VI.
színben.
10
Bár a Tragédia kézirata több ember kezében megfordult, az
ujjlenyomat minden bizonnyal Madáché, mert „A bőr fodorszálaiban detektálható
festékanyag megegyezik a szerző által használt tinta anyagával…”
11
Lássuk dióhéjban Kerényi és Wohlrab vizsgálódásának számszerű eredményeit:
Madách Imre kezétől 825, Arany Jánosétól 5718 javítás származik. Az 5718 igen
nagy szám, akár még azok véleményét is igazolhatná, akik Aranyt a
Tragédia társszerzőjének igyekeztek feltüntetni. Az ördög azonban ezúttal
is a részletekben rejlik. Arany javításainak 74,3 %-a helyesírási javítás: az
ige előtt álló igekötőket például egybeírta az igékkel. A javítások 22,9 %-a
technikai jellegű, a nyomdai szedő munkáját könnyíti meg: egybehúzta a betűket,
kiegészítette a szereplők rövidített nevét (például: Luci[fer]), törölte az
olvasást rendkívül nehézkessé tevő aposztrófokat.
12
Ez együtt a javítások
97,21%-a. Mi a helyzet a maradék 2,79%-kal? Madách palóc nyelvterületen nőtt fel
és élt, Csesztvét és Alsósztregovát pedig többségükben szlovákok lakták.
Természetes, hogy Madách nyelvébe beszivárogtak nyelvjárási szavak, kifejezések;
ezeket Arany köznyelvi alakra cserélte ki. A 2,79 % közé tartoznak sok egyéb
mellett a magyarosabb fordulattal helyettesített germanizmusok is.
Kerényi Ferenc és Wohlrab József hatalmas munkája tényszerűen bebizonyította,
hogy Arany János nem álszerényen, hanem tárgyilagosan fogalmazott a javításairól
Madáchnak írott levelében: „Alig némi kivétellel a legkülső technikára tartozók.”
13
Kiderült, hogy mindössze 5 (öt) olyan eset fordul elő, amikor Arany János
előzmények nélkül illesztett be sort a szövegbe. Ráadásul ezek közül kettő
színpadi utasítás.
14
Összegzésképpen elmondható, hogy Kerényi és Wohlrab vizsgálata százötven éve
folyó vita végére tett pontot, mert végérvényesen tisztázta, hogy mit és mennyit
javított Arany János a Tragédián.
Kerényi Ferenc személyes tragédiája, hogy a hatalmas munka gyümölcsét csak
részben sikerült leszüretelnie. A napvilágra került tömérdek új adat tartalmi
elemzésére, értékelésére nem adott neki elég időt a Sors. A pozsonyi Kalligram
Kiadó Magyarok emlékezete sorozatában 2006-ban megjelent monográfiájában röviden
értékelte, összefoglalta ugyan az írásszakértői vizsgálat által napvilágra
került javításokat, de a tüzetes tartalmi elemzés még hátravolt. Ezt
akadályozta meg 2008-ban bekövetkezett, idő előtti, váratlan halála.
Wohlrab József vizsgálatának terjedelmes dokumentációját az MTA KIK őrzi.