After the defeat of the War of Independence, in August 1849 the operation of the Hungarian Academy of Sciences was banned by the imperial government. Fron then on for nearly a decade the scholarly institution could only exert a limited activity. They could not have public events or general meeting, and consequently could elect no new members. A condition to start full operation again was to adopt a new statute, in which they recognize the authority of the ruler and the control of the authoritarian government. (The Hungarian Academy of Sciences was founded as a national collaboration, on the initiative of István Széchenyi, in this respect it was an exception among the great academic institutions of the period, usually founded by rulers.)

In 1858 the new statue was forced on the Academy, thus it could start its full operation with a general assembly and with the election of almost a hundred new members.

The following years were those of peaceful scholarly work. In 1863, the year of the election of Imre Madách a member of the Academy, the historian László Szalay, general secretary of the Academy could proudly enumerate the scholarly results of the past year, the volumes published with the collaboration of the five permanent academic committees, the scientific results, the Corvinas discovered in Istanbul, the Central Asian research of Ármin Vámbéry 1

The then existing statute did not require the preparation of the member recommendation in the modern sense, that is, a detailed explanation of the candidate’s biography and scientific results. In contemporary usage, one or more voting members of the Academy presented a name or even a list to the respective scientific class; at the meeting of the class it was discussed, and they submitted the approved names to the electing general assembly. The HAS had six classes at the time, Class I (Language and Fine Sciences) also included writers and other artists. According to §. 29 of the statutes, the scientific classes could recommend such scholars and authors for corresponding members who have already proved with their oeuvre that they are suitable to realize the goals of the Academy. 2

In 1863, the Language and Fine Arts Departments presented their recommendations in one sheet. The submission was drafted by Zsigmond Kemény, a honorary member of the Academy, and it was also signed by Ferenc Toldi, Pál Hunfalvy, Gábor Fábián, János Arany, János Nagy and Mór Ballagi. 3 They recommended in the first place the composer Count Leó Festetics, and in the second Imre Madách, member of the Kisfaludy Society, the eminent author of The tragedy of man. The six candidates also include Ferenc Erkel, “due to his great merits concerning national opera”. He was nominated several times, but never elected among the members of the HAS.

In January 1863 they held the 24th general assembly of the HAS, and on the 12 January meeting they elected the members. The ordinary and honorary members (at that time the corresponding members had no right to vote), thirty-seven in all, secretly cast their votes. According to the protocols, Imre Madách was elected in the first place, with 32 votes and 3 against, a corresponding member of the Academy in the Class of Language and Fine Arts. Apart from him, Miklós Szemere and József Lévay received enough votes. 4

In terms of the statutes, the elected members were affirmed in  their position by the appointed governor-general. All newly elected members were required to occupy their seats within a year with an inaugural lecture, otherwise their election became void. The diploma certifying the academic membership, signed by the president and the secretary, was handed over after the inaugural speech to the respective member, who thereby was entitled to use the title of the member of the Hungarian Academy of Sciences.

In the 18 April 1864 meeting of the Class of Language and Fine Arts, corresponding member Károly Bérczy read the inaugural dissertation of the ill Imre Madách, with the title On the woman, especially in aesthetic respect. 5 The meeting was presided by Emil Dessewffy, president of the HAS, and the members appeared in a rather large number, more than thirty. 6

The at first sight surprising title introduces a dissertation, in which Imre Madách discusses the different roles of men and women, and – in Madách’s words – explores the disadvantages of when the woman quits her traditional social and gender role. According to Madách, the physical difference between the two genders also appears in the intellectual field. The guiding principle of his inaugural speech is often quoted as a commonplace: “The woman evolves earlier, but never arrives at a complete male maturity; she understands and learns easier, but in lack of a creative genius she can never rise among the guiding spirits of mankind.” This nowadays astounding claim was generally accepted in the period. Madách, who was interested and knowledgeable in natural sciences, certainly read the study of Pál Almási Balogh – honorary member of the HAS, a famous physician of his age, who treated Lajos Kossuth and accompanied Széchenyi to Döbling as the doctor of the family –, 7 and in some places his impact can be detected in his essay. In his study, published in several parts, the prominent physician claimed on the basis of natural scientific arguments that women, due to their biological and physical features, lack the conditions of attain deeper thinking and rising into higher spheres of intellectual world.

Szándéka szerint a székfoglaló nem a nők alacsonyabb rendűségét kivánja bizonyítani. Amint a természet is sokszínű, a férfi és nő között sincs merev válaszfal – írja Madách. Születhetnek olyan nők, akik magas szellemiségükkel felülemelkednek nemük korlátain, s egyenrangúvá válnak a férfiakkal – s tegyék is azt, mondja Madách –, de ezzel lemondanak nemük mindazon előnyeiről, amik nőként ragyogóvá és boldoggá teszik őket.

Madách szerint a férfi és a nő közötti különbség figyelembe nem vétele, azaz, ha valaki a női emancipációt hirdeti, nagyon tévesen cselekszik, s aligha tesz jó szolgálatot azoknak, akiknek kedvezni akar.

Legyen a nő egyenlő a férfival jogban, tiszteletben pedig álljon felette. De ne éljen a nő jogaival végletekig (azaz ne lépjen ki a hagyományos női szerepből), s gesztusának kedves viszonzása lesz azon hódolat, mellyel a férfi maga fölé emeli – fejezi be gondolatmenetét az író.

Madách meglehetősen hosszú dolgozata 1864 nyarán jelent meg három folytatásban Arany János hetilapjában, a Koszorúban. Nyilvános vitát nem keltett, de Veres Pálné, Madách Imre régi ismerőse, plátói szerelme és szellemi partnere 1864 kora őszén két levelet is intézett az íróhoz, tiltakozva sommás megállapításai ellen. Ezek a levelek vagy levélfogalmazványok – nem tudjuk, hogy eljutottak-e Madách Imréhez – eltűntek az idők folyamán, csak Veres Pálné életrajzi kötetéből ismerjük tartalmukat. 8 Veres Pálnét elsősorban az a megállapítás döbbentette meg, hogy a nő soha sem emelkedhet a férfi szellemi színvonalára. Az egyik levélben a nők helyzetét az észak-amerikai fekete rabszolgákéhoz hasonlította (ekkor zajlott az amerikai polgárháború), s kijelentette, hogy a rabszolgatartáshoz hasonlatos azon gondolkodásmód, amelyik a női nemet kizárólag a mechanikus tevékenységre szorítaná. Szenvedélyesen cáfolja, hogy a nőt a természet kevesebb szellemi tehetséggel ruházta volna föl. Úgy gondolja, gyakorlat teszi a mestert, aki tanul, gondolkodik, kísérletez, fejleszti magát a tudományokban, szép eredményre juthat, legyen az férfi vagy nő.

Sokak szerint ez a vita is hozzájárult ahhoz, hogy Veres Pálné hátralévő életét a nőnevelésnek szentelte: 1867-ben megalapította az Országos Nőképző Egyletet, majd annak lánynevelő intézetét, amelynek nagy szerepe volt abban, hogy Magyarországon a 19. század végén megindulhatott a leánygimnáziumi képzés.

Az elhunyta után két nappal – 1864. október 7-én – eltemetett Madách Imre búcsúztatásán a Magyar Tudományos Akadémia részéről senki nem vett részt. Ez érthető is, hiszen a család által kiadott gyászjelentés nem érkezhetett meg időben Pestre. Nehezebben magyarázható azonban, hogy a szokásokkal ellentétben az 1864 őszén tartott ülések egyikén sem emlékeztek meg a Nyelv- és Széptudományi Osztály elhunyt tagjáról, és emlékbeszédet sem mondtak fölötte. Madách Imre neve évtizedekig nem került szóba az Akadémia tanácskozásain.